(2022. november 16. – Fejlesztő Pedagógia Online) Reagálva a köznevelés általános helyzetére, az iskola- és óvodapszichológusok közössége szakmai állásfoglalást tett közzé a gyermekek mentális egészségéről az OIMBázis honlapján. Az állásfoglalásnak közel 300 aláírója van.
„Intézményi munkánk során azt tapasztaljuk, hogy a köznevelési rendszerben lévő gyermekek pszichés állapota aggasztóan romlik.” – írják az állásfoglalásukban.
„Az óvodákban a szorongás, a viselkedés- és figyelemzavar, az iskolákban ezek mellett a depresszió, pánik, önsértés vagy akár a súlyosabb mentális zavarok megjelenése rendszeresen előforduló jelenség lett.” – figyelmeztetnek.
Az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye kimondja: az oktatás egyik legfőbb célja az, hogy elősegítse a gyermekek személyiségének kibontakoztatását (28-as cikk), valamint a pihenéshez és a szabadidő eltöltéséhez, a megfelelő játékhoz és szórakoztató tevékenységekhez való jogukat is (31-es cikk).
A közel 300 iskola- és óvodapszichológus hangot adnak az állásfoglalásban annak a szakmai véleményüknek, hogy a hazai köznevelési rendszer jelenlegi gyakorlata nem felel meg a Gyermekjogi Egyezményben rögzített fenti céloknak, és hosszú távon súlyosan veszélyezteti a gyerekek lelki jóllétét.
Részletesen kitérnek az okokra és kiemelik a tanulókra és a pedagógusokra nehezedő túlterheltséget, a tananyag nem megfelelő minőségét és a következtetésükben az oktatás reformjának szükségességét hangsúlyozzák:
„A probléma már egészen korán megjelenik. Az óvodai korosztály legfontosabb szükséglete a stabilitás és a kiszámíthatóság, amit egyre jobban ellehetetlenít a pedagógusokat érintő nagymértékű fluktuáció. A biztonságnak e hiánya hozzájárul a szorongásos jegyek, a viselkedésproblémák, illetve a figyelemzavar egyre gyakoribb megjelenéséhez, az ismétlődő személyi változások pedig nehezítik a fejlődési elakadások korai felismerését. A sajátos nevelési igényű gyermekek száma folyamatosan növekszik, a rendszer pedig nem rezonál a megváltozott igényekre az integráció valódi megvalósulását támogató szakmai, emberi erőforrásbeli, valamint tárgyi feltételek biztosításával.
A tankötelezettség alsó határa 2019 szeptembere óta szigorúan a gyermekek hatéves kora. Az iskolaérettség megállapítását az óvodásokat ismerő szakemberek helyett kérdéses esetekben az oktatási hivatal munkatársai, dokumentumok alapján végzik el. Ennek következtében nagy arányban kénytelenek beülni éretlen, az iskolai elvárásoknak megfelelni még nem tudó gyerekek az iskolapadokba, akik így a kezdeti lemaradásukat maguk előtt görgetik a teljes közoktatási rendszerben.
A problémákat súlyosbítja a túlterheltség is. A tanulók munkaterheit vizsgáló hazai kutatások szerint a mai diákok többet dolgoznak, mint a szüleik. Az általános iskolás alsó tagozatos gyerekek átlagosan heti 40-42 órát kénytelenek a munkára fordítani, tehát ennyi időt töltenek a tanulással és az ahhoz kapcsolódó kötött, strukturált tevékenységekkel. A középiskola 10. osztályosainak már több mint 50 órányi tanuláshoz kapcsolódó kötelezettségeik vannak hetente (tanórák, házi feladat, különóra). Belátható, hogy ez már rövid távon is testi és érzelmi károkat okozhat. A serdülőkorra jellemző biológiai változások feszültséget és labilitást keltenek a kamaszokban, az ehhez járuló túlzottan magas elvárások pedig akadályozzák az egészséges mentális fejlődésüket.
További probléma az oktatásban a tananyag minősége is: nem képes igazodni sem a jelen kihívásaihoz, sem pedig a 21. századi gyerekek fejlődési jellegzetességeihez. Nem veszi figyelembe a vizuális környezeti hatásokból eredő sajátosságokat, és annak ellenére igyekszik akadémikus módszerekkel, lexikális tudást adni a gyerekeknek, hogy a tanulás bizonyítottan tapasztalati úton lehet örömteli és hatékony.
A pszichés problémák előfordulása nem csupán a diákokat, hanem a közoktatási rendszerben dolgozó pedagógusokat is érinti. Egy tanár átlagos heti munkaideje meghaladhatja az 50 órát. A tananyag mennyisége erősen korlátozza az ismereteket összefüggéseiben láttató, elmélyült, élvezetes tanítást, a központosított oktatási gyakorlat pedig ellene hat a kreatív, szabad, alkotó-teremtő munkának. Mindez az alacsony társadalmi és anyagi megbecsülés mellett olyan érzelmi terhelést okoz a pedagógusoknak, amely akár már rövid távon is kiégéshez vezethet.
Mindezeken kívül fájóan hiányoznak a Nemzeti Alaptantervből a mentális egészséggel összefüggő tantárgyak. A gyerekek órai keretek között sajnálatosan keveset foglalkoznak az elégedett és kiegyensúlyozott élethez szükséges készségekkel, és a társas életben nélkülözhetetlen ismeretekkel. Ez a tudás elengedhetetlenül fontos lenne ahhoz, hogy társadalmunk a jövőben boldogabbá és elégedettebbé váljon, benne önmagukért és másokért felelősséget vállaló, autonóm polgárokkal, akik nyitottak egymásra, a világra és hatékony tagjai közösségünknek.
A fent vázolt problémákat az óvoda- és iskolapszichológusi hálózat önmagában nem tudja megoldani. Az intézményenként 500 fő felett biztosított fél státusz nem teszi lehetővé a megelőző, preventív jellegű munkát, a sajnálatosan kevés és alulfizetett szakember pedig nem képes kiegyensúlyozni a rendszer működéséből fakadó pszichés terheket.
A leírtak alapján mi, az óvoda- és iskolapszichológusok szakmai közössége szélesebb körű társadalmi párbeszédet sürgetünk az oktatás reformjának szükségességéről, és szolidaritást vállalunk mindazokkal, akik a változtatás érdekében hallatják a hangjukat.”
