(2024. április 5. – Fejlesztő Pedagógia Online / MTI) – A szlovákiai általános iskolák alsó tagozatának első három évfolyamában teljesen, a felsőbb évfolyamokban pedig néhány kivétellel betiltják a mobiltelefonok használatát a tanulók számára – jelentette be Tomás Drucker szlovák oktatásügyi miniszter pozsonyi sajtótájékoztatóján április 4-én csütörtökön.
A bejelentett rendelkezés szerint az általános iskolák első három évfolyamának tanulói számára az iskola területén, a tanítási órák alatt és a szünetekben is tilos lesz mobiltelefonok használata. A negyedik és az attól magasabb évfolyamokban ugyancsak tilos lesz a mobiltelefonok használata, de az állami oktatási program néhány esetben kivételeket szabhat meg. A hatodik és annál magasabb évfolyamokban a mobiltelefonok használatának tilalma alól a pedagógus is kivételt adhat, amennyiben úgy ítéli meg, hogy az eszközt az oktatási folyamat során és annak céljaira használják a tanulók.
A tiltást azzal indokolta az oktatási miniszter, hogy egyre több olyan jelzés érkezik hozzájuk, miszerint a mobiltelefonok iskolai használata negatív hatással van a tanulók előmenetelére és lelki nyugalmára. „Az OECD kutatásai szerint a gyerekeknek a mobiltelefonok használatát nem szabályozó közegben bizonyíthatóan gyengébb az összpontosítási képességük, és ennek következményeként a tanulmányi eredményeik is rosszabbak” – jelentette ki Tomás Drucker, akinek szavait a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség idézte.
Az intézkedés bevezetésének pontos időpontját egyelőre nem közölte a szlovák szaktárca.