(2025. szeptember 4. – Fejlesztő Pedagógia Online / via Budaörsi Infó) Tóth Anikó 13 éve lakik Budaörsön, gyógypedagógus, lovasoktató és lovas-fejlesztő szakember. A Budaörsi Infó lovasterápiáról szóló írásának egyik következtetéséből megtudhatjuk, hogy a ló nem kérdez, nem ítélkezik – csak jelen van, és ez a jelenlét kortól függetlenül gyógyító erejű lehet.
Pályáját gyógypedagógiai asszisztensként kezdte a budaörsi Árpád utcai iskolában, ahol megkezdte tapasztalatai gyűjtését a sajátos nevelési igényű gyermekekkel való munkában. Azóta gyógypedagógusként tanít tanulásban és értelmileg akadályozott, autista, ADHD-s és magatartásproblémás gyermekeket.
Öt évvel ezelőtt nagy fába vágta a fejszéjét és elindította a „Bobo-rehabilitációt”, amely 3–6 éves gyermekek komplex gyógypedagógiai fejlesztését tűzte ki célul, lovak segítségével megvalósuló foglalkozásokon keresztül. Munkatársa Bobo, egy shetlandi póni, akivel közösen támogatják a gyerekek fejlődését – különösen azokét, akik valamilyen akadállyal élnek vagy társadalmilag hátrányos helyzetűek.
Tóth Anikó a Budaörsi Infónak adott interjújában elmondta, hogy több mint húsz éve foglalkozik lovakkal, és hisz benne, hogy a velük való munka nemcsak mozgásfejlesztés, hanem lelki és szociális téren is hatalmas erőforrás lehet.
„Egy 12 éves kislány édesanyjaként különösen fontosnak tartom, hogy a gyerekek olyan lehetőségekhez jussanak, ahol képességeik kibontakozhatnak, és támogatást kapnak ahhoz, hogy magabiztos, önálló fiatalokká váljanak.”
Amikor gyerek voltál mi szerettél volna lenni?
Gyerekként rengeteg minden érdekelt – közösségi ember voltam, aktív a diákéletben, a művészetek és a sport világában is otthon éreztem magam. Festettem, zenéltem, év tanulója voltam és a diákönkormányzat elnökeként is tevékenykedtem. A lovakkal először 14 éves koromban találkoztam, amikor az egyik tanárom kivitt a helyi lovardába. Ez az élmény mély nyomot hagyott bennem. A családi hátterem nem tette lehetővé, hogy lovagolni tanuljak, ezért cserébe dolgoztam a lovardában – takarítottam, segítettem, csak hogy lóra ülhessek. Ez négy éven át tartott, és eközben kristályosodott ki bennem, hogy a lovakkal, gyerekekkel és az emberi lélekkel szeretnék foglalkozni.
A lovasterápiás szemléletre egy felnőtt barátnőm hívta fel a figyelmemet, aki látva az érdeklődésemet és humán beállítottságomat, segített rátalálni erre az útra. Ezért jelentkeztem gyógypedagógia szakra – bár akkor még nem tudtam pontosan, mit is jelent ez a hivatás. Csak amikor felkerültem Budaörsre, és ott a gyakorlatban kezdtem el dolgozni, akkor értettem meg igazán.
Mivel magam is hátrányos helyzetű családból származom – szüleim elváltak, nagyon szegények voltunk, és támogatást nem kaptam –, számomra mindig is az volt a cél, hogy saját erőmből teremthessem meg azt az életet, ahol azt csinálhatom, amit szeretek. A munkám nemcsak hivatás, hanem küldetés is: hogy segítsek másokon, és hozzájáruljak az életminőségük javításához – különösen azokén, akiknek kevesebb lehetőség adatott meg.
Mióta foglalkozol lovas-fejlesztéssel?
Több mint 12 éve foglalkozom lovak segítségével megvalósuló fejlesztő munkával. A Magyar Lovasterápia Szövetségnél kezdtem el a képzésemet, ahol több részvizsgát is sikeresen teljesítettem. A képzést egy betegség miatt nem tudtam teljes egészében befejezni. Egyedül nevelem a kislányomat, így az élet más területein való helytállás eddig nem tette lehetővé, hogy ezt lezárjam.
Ennek ellenére az elmúlt években minden elérhető szakirodalmat elolvastam, folyamatosan képeztem magam, és már a kezdetektől fogva végzett gyógypedagógus-lovasterapeuta kolléga szakmai támogatásával kezdtem el dolgozni. Jelenleg is végzett terapeutákkal működöm együtt, és több szakemberrel – mozgásfejlesztővel, pszichológussal, gyógytornásszal – kooperálva végzem a fejlesztő munkát, mert hiszek a csapatban történő, komplex szemléletű fejlesztés erejében.
A lovas fejlesztés iránti elhivatottságomat jól mutatja az is, hogy a szakdolgozatomat „A lovasterápia háttértényezői” címmel írtam. Ebben azt kutattam, milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy a terápia a lehető legmagasabb szinten tudjon megvalósulni – szakmai, környezeti és emberi oldalról egyaránt.
2020 óta saját vállalkozásomban, a „Bobo-rehabilitációban” tartok egyéni és kiscsoportos foglalkozásokat, elsősorban 3–6 éves gyermekeknek. A célom mindig az, hogy biztonságos, elfogadó közegben, a lovak segítségével megtapasztalhassák a fejlődés, az öröm és az önbizalom érzését.
Mi motivált, miért ezt az utat választottad?
Azt hiszem, elsősorban az, hogy gyerekként én magam is megtapasztaltam, milyen mélyen hat a lovak közelsége az emberre – különösen egy érzékeny, útkereső gyerekre. A lovak olyan értékeket képviselnek, mint a türelem, az elfogadás, az együttműködés és a közösséghez tartozás – ezek mind olyan alapértékek, amelyek segítenek abban, hogy egy gyermek értékesnek, fontosnak érezhesse magát.
Ezek a pillanatok, kapcsolatok és élmények adnak többet annál a világnál, ami ma sokszor csak a teljesítményre és külsőségekre épül. Ez az, ami engem igazán motivál: hogy adhatok valamit, ami belül formál – ami önbizalmat, bátorságot és méltóságot ad a gyerekeknek.
Ezt erősítette meg számomra egy szülő visszajelzése is, amely a mai napig nagyon mélyen hat rám. A kislánya figyelemzavarral és tanulási nehézségekkel küzdött, és éveken át keresték a megfelelő segítséget.
Azt írta: „Gyermekünk figyelemzavaros hiperaktivitással és tanulási képességek zavaraival küzd. Éveken át kerestük a lehetőségeket, amellyel számára a legtöbb segítséget adhatjuk. Próbálkozásaink sokszor vezettek kudarchoz, sikertelenséghez. Egyre világosabban láttuk, hogy bármilyen szakmailag megalapozott fejlesztésben veszünk is részt, nem elegendő egy tudományosan megalapozott program, korszerű eszközpark, mert a legfontosabb a gyermekkel kontaktusba kerülő pedagógus személyisége. Anikó a lovas oktatás keretein belül végre azt erősítette gyermekünkben, amire a legnagyobb szüksége volt. Nemcsak a lovakról tanult, hanem formálódott az önbizalma, oldódott a feszültsége, bátrabbá vált. Megélhette, hogy számítanak rá, lehet tévedni, de érdemes küzdeni.”
És ugyanez a szülő így folytatta:
„Külön hálásak vagyunk azért, hogy fontosnak tartotta, hogy bennünket, szülőket is bátorítson, biztasson, támogasson, ezzel igyekezett a család értékvesztettségének érzését is csökkenteni.
Sikeres családi napokat szervezett, ahol közvetlenségével, nyitottságával, kommunikációjával segített egymásra találni a hasonló nehézségekkel élő családoknak.
Szakmaisága, gyermekszeretete, elfogadó, támogató attitűdje, empátiája, türelme és következetessége példamutató.”
Ez számomra mindennél többet jelent. Ha egyszer el tudtam érni ezt a hatást, akkor tudom, hogy újra és újra képes vagyok rá – és ezért választottam ezt az utat: hogy valódi értéket adjak, ahol a gyerek és a család is gyógyulhat, kapcsolódhat, megerősödhet.
Mi az, ami a legjobban megfogott ebben a szakmában?
A legmélyebben talán az, hogy valódi, őszinte kapcsolatokat hozhatok létre, ahol egy gyermek nem teljesítmény vagy elvárás szerint van megítélve, hanem egyszerűen csak lehet az, aki – és ez már önmagában is elég ahhoz, hogy fejlődni tudjon.
A lovak jelenléte ehhez csodálatos közeg: nem ítélkeznek, nem sürgetnek, de tükröt tartanak – pontosan olyan tempóban és mértékben, ahogyan a gyermek készen áll rá. Ebben a folyamatban ott lenni, kísérni, és látni, ahogy egy szorongó, visszahúzódó kisgyermek egyszer csak elkezd bízni önmagában, másokban, a világban – számomra ez az egyik legnagyobb ajándék.
A másik, ami nagyon megfogott, az a családokkal való közös munka. Sokszor nemcsak a gyermeket kell támogatni, hanem a szülőt is bátorítani, újra hinni segíteni. Amikor azt látom, hogy egy család elkezd újra kapcsolódni egymáshoz – élmények által, elfogadásban, közösségben –, az mindig megerősít abban, hogy ennek a munkának valódi értelme van.
És talán az is különleges ebben a szakmában, hogy egyszerre emberi és szakmai. A tudás, a módszertan, a struktúra fontos, de a legnagyobb hatást mégis az emberi jelenlét, a figyelem, az empátia és az állandó tanulás hozza. Engem ez tart benne – és visz előre.
Egy ló hogyan tud bárkinek segíteni, milyen varázslat ez?
A lovak nem beszélnek, mégis mindent ‚elmondanak’ rólunk. Tükörként működnek – visszajelzést adnak arról, hogyan vagyunk jelen: feszültek vagyunk-e, bizonytalanok, túl gyorsak vagy épp zártak. És mégis elfogadnak bennünket éppen úgy, ahogy vagyunk, mindenféle ítélkezés nélkül. Ez az a ‚varázslat’, ami ott történik, ahol őszinte kapcsolat születik ember és ló között.
Egy ló nem csak testben emel: egyensúlyt ad, ritmust visz a mozgásba, de közben lelket is érint. Egy gyermek, aki nehezen kommunikál vagy bizalmatlan a világgal szemben, a ló hátán ülve egyszer csak megnyílik, elmosolyodik, kapcsolódik. Sokszor nem is a feladat, a mozdulat, hanem a jelenlét és a bizalom az, ami gyógyít.
A lovaknak van egy különleges képességük: úgy adnak erőt, hogy közben nem veszik el a teret. Nem nyomnak, nem követelnek, csak jelen vannak – stabilan, nyugodtan, tisztán. És ez a jelenlét sok embernek olyan, mint egy biztonságos horgony egy hullámzó világban.
Számomra a ‚varázslat’ ott kezdődik, amikor egy gyermek először meg meri simogatni a lovat, amikor a saját tempójában kezd el kapcsolódni, és ettől egyszer csak történik valami: megerősödik belül. És ez nem csak a gyermekre igaz – a lovak ugyanúgy hatnak ránk, felnőttekre is. Aki egyszer megtapasztalja ezt az élményt, tudja, hogy a lovaknál a gyógyító erő csendben dolgozik – de nagyon mélyen.
Az érdeklődők hogyan tudnak kapcsolódni hozzád, hogyha érdekli őket ez a terápia?
Ha valakit megszólít ez a lehetőség, többféleképpen is fel tudja velünk venni a kapcsolatot. Elérhető vagyok a bobo-horsetherapy.hu weboldalon keresztül, ahol bővebb információk is találhatók a foglalkozásokról, célcsoportról és módszerekről. Emellett a „Bobo-rehabilitáció” Facebook-oldalon is, ahol rendszeresen megosztok híreket, programokat, eseményeket.
A foglalkozásokat Tökön tartjuk, de sokszor dolgozunk külső helyszíneken is, például integrált napközis táborokban, családi programokon vagy akár intézményi meghívásra. Rugalmasan alkalmazkodom a családok vagy intézmények igényeihez, különösen akkor, ha a gyermek állapota vagy a körülmények miatt jobb a megszokott környezethez közel maradni.
Az első kapcsolatfelvétel után lehetőség van személyes találkozóra, ahol megnézhetik a helyszínt, találkozhatnak a lovakkal és együtt átbeszéljük, hogyan tudunk a gyermek fejlődéséhez leghatékonyabban hozzájárulni. Fontos számomra, hogy ez egy bizalmi alapú együttműködés legyen – nemcsak a gyermekkel, hanem a családdal közösen indulunk el egy úton.
Milyen érdekes helyszínekre jutottál már el a lovaiddal, például lakótelep? Hogyan lehet megtanítani egy lovat, hogy akár egy ilyen helyen is tudj vele dolgozni?
Az évek során számos különleges helyszínre jutottunk el a lovaimmal, Boboval, a shetlandi pónival és Picurral, a hucul kancával, akik már évek óta stabil, összeszokott párost alkotnak a munkámban. Jártunk lakótelepi iskolákban, óvodákban, családi napokon, sportnapokon, táborokban – ahol a gyerekeknek nem kell elmenniük a lóhoz, mert a ló megy el hozzájuk.
Visszajáró vendégek vagyunk például a Gazdagréti Csíkihegyek Általános Iskola sportnapjain, gyermeknapi rendezvényein vagy nyári táboraiban. Rendszeresen tartunk lovasnapot az Érdi Szikra Tehetséggondozó Egyesület nyári táboraiban is. Itt az volt a cél, hogy ahelyett, hogy az autizmussal élő gyerekeket mozdítanánk ki a megszokott környezetükből, inkább mi visszük el hozzájuk a lovakat – így biztonságosabb, ismerősebb környezetben ismerhetik meg a lovas élményt.
Jártunk már Mányban is, egy helyi óvodában, ahol március 15-e alkalmából kis huszárokká válhattak a gyerekek, de szabadidős versenyeken is részt vettünk a lovaimmal. Minden ilyen esemény különleges, mert a ló jelenléte öröm, megnyugvás és motiváció is egyben – olyan gyerekekhez is eljut, akik talán sosem ülhettek volna lóra.
Ahhoz, hogy a lovak ilyen eseményeken is nyugodtan, biztonságosan viselkedjenek, hosszú és tudatos felkészítés szükséges. Bobo és Picur rutinos, jól képzett lovak, akik tudják, hogyan kell reagálni különleges helyzetekre, zajra, tömegre, gyerekek jelenlétére – és mindez a köztünk kialakult bizalmi kapcsolaton alapul. Tudják, hogy amit kérek, azt biztonságos keretek között kérem, és érzik, hogy ez egy kölcsönös kapcsolat, nem egyoldalú irányítás.
Természetesen a technikai és személyi feltételek is alapvetőek a sikeres munkához: profi lószállítóval, megbízható felszereléssel dolgozunk, és képzett lóvezető kollégáim nélkül ez a munka nem lenne ilyen gördülékeny. A csapatmunka kulcsfontosságú – a háttérben minden egyes alkalommal ott van egy gondos, összeszokott stáb, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyerekek számára ez az élmény valóban biztonságos, örömteli és fejlesztő legyen.
Hogyan segít a gyerekeknek a lovas terápia, ezt ki tudnád fejteni, hogy mi a módszertana ennek a foglalkozásnak?
A lovas foglalkozások során a ló nemcsak mozgásformát, hanem kapcsolati és érzelmi közeget is nyújt, amelyen keresztül a gyermek több szinten is fejlődhet. A módszertan lényege, hogy a lóval való kapcsolat – akár a földről, akár a hátáról történő munka során – komplex fejlesztést tesz lehetővé, a gyermek egyéni szükségleteihez igazítva.
A foglalkozások célja mindig az, hogy biztonságos, strukturált, mégis élményalapú környezetben dolgozzunk a gyermekek fejlesztésén. Ez lehet mozgáskoordináció, testséma, egyensúly, figyelem, szabálytudat, szociális készségek, önbizalom – minden gyermek esetében egyéni célkitűzéssel dolgozunk.
Egy foglalkozás három szakaszból áll:
– kapcsolatfelvétel és ráhangolódás, ami lehet köszönés, simogatás, közös séta,
– feladatvégzés a földről vagy lóháton, játékos, fejlesztő célú gyakorlatokkal,
– majd lezárás, amikor jutalmazása a gyereknek, ló etetése, elköszönés.
Mivel a ló folyamatosan visszajelzést ad a gyermek viselkedésére – például ha túl gyors, túl hangos vagy bizonytalan –, ezek a visszajelzések természetes módon segítenek a gyereknek szabályozni önmagát. Ez különösen hatékony például figyelemzavaros, hiperaktív, autizmus spektrumon lévő vagy szorongó gyerekek esetében.
A lovas foglalkozás lényege tehát nem csak a lovaglás – hanem egy érzelmi, fizikai és kapcsolati szinten is ható komplex fejlesztési lehetőség, amelyben a gyermek a saját tempójában, biztonságban bontakozhat ki.
Csak gyermekeknek, vagy felnőtteknek is segít egy ilyen terápia?
Bár a munkám középpontjában elsősorban a 3–6 éves korosztály áll, a lovas foglalkozások hatása nem korhoz kötött – felnőttek számára is rendkívül értékes és támogató tud lenni.
A lovak közelsége, az együtt végzett munka nemcsak a testre, hanem a lélekre is hat: oldja a szorongást, erősíti az önbizalmat, segít a jelenben maradni, és támogatja az önreflexiót. Ezek a folyamatok nem csak a gyermekek számára fontosak – felnőttként is ugyanúgy szükségünk van kapcsolódásra, elfogadásra és megerősítésre.
A kisebb gyerekekkel elsősorban Boboval, a shetlandi pónival dolgozom, aki méretéből és természetéből adódóan ideális társ a legkisebb lovasok számára. A nagyobb gyerekekkel és felnőttekkel pedig Picur, a hucul kanca dolgozik – nyugodt, figyelmes, stabil társ, aki nagyon jól érzékeli az ember érzelmi állapotát, és ehhez finoman alkalmazkodik.
Tapasztalatom szerint sokszor a szülők azok, akik a gyermekük változásait látva jönnek rá, hogy nekik is jól esne egy ilyen jellegű megtartó, elfogadó közeg. Ezért hosszú távú célom az is, hogy ne csak gyerekeknek, hanem szülőknek, pedagógusoknak vagy más segítő szakembereknek is lehetőséget biztosítsak lovas alapú önismereti, stresszoldó alkalmakra.
A ló nem kérdez, nem ítélkezik – csak jelen van, és ez a jelenlét kortól függetlenül gyógyító erejű lehet.
Milyen távlati céljaid vannak, mi az, amit szeretnél elérni?
A legfontosabb célom, hogy minél több gyermek és család számára váljon elérhetővé a lovak segítségével megvalósuló fejlesztés, függetlenül a szociális vagy élethelyzetükből. Hiszem, hogy a lóval való kapcsolat nemcsak mozgásban, hanem lelkileg is támogatja a gyerekeket – és ehhez szeretnék biztonságos, szakmailag megalapozott lehetőségeket teremteni.
Közelebbi célom, hogy a következő tanévben a budaörsi óvodákba is eljussunk, az igények alapján. Jelenleg egy olyan mobil lovas foglalkozás mintáját dolgozzuk ki, amely a helyi pedagógusok munkáját segítené, és hozzájárulna a budaörsi családok életminőségének javításához a lovaim jelenlétével.
Továbbra is célom, hogy befejezzem a lovasterápiás vizsgámat, továbbképezzem magam, és a programot felnőttek felé is nyissam – elsősorban szülők, pedagógusok, illetve más segítő szakemberek számára önismereti, stresszoldó céllal.
Szeretném bővíteni a szakmai csapatomat is, még több elkötelezett, különböző területeken jártas kollégával – mert hiszek a csapatmunka erejében és abban, hogy a különböző szakmák együttműködése hozza a leghatékonyabb eredményt.
Emellett idővel új lovak bevonását is tervezem, hogy a program kiszélesedhessen, és még több gyermek részesülhessen ebben az élményalapú, fejlesztő támogatásban.
És a távlati álmom egy saját lovas tanya létrehozása Budaörs közelében – egy olyan természetközeli, biztonságos tér, ahol stabil szakmai csapattal, megfelelő infrastruktúrával, állandó jelenléttel és nyitott szemlélettel várhatjuk a gyerekeket, családokat és minden érdeklődőt. Egy hely, ahol a lovak jelenléte nemcsak fejleszt, hanem összeköt és megtart.
Gyerekként én is arra vágytam, hogy legyen egy hely, ahol biztonságban lehetek, ahol elég vagyok úgy, ahogy vagyok. Ma a lovaimmal együtt ezt a helyet igyekszem megteremteni másoknak – gyerekeknek, családoknak, közösségeknek. Mert a ló nem beszél, mégis a legtöbbet mondja el rólunk. Segít kapcsolódni – önmagunkhoz, egymáshoz és egy olyan világhoz, ahol az elfogadás, a türelem és a figyelem nem kivétel, hanem természetes. A célom az, hogy ezt az élményt minél több emberrel megoszthassam – szívvel, tudással, és a lovak bölcs, csendes jelenlétével.
(Fejlesztő Pedagógia Online / Budaörsi Infó)
