JUHÁSZ Erika:
Magyar népi hagyományok tudatosítása a gyermekek fejlesztésében
Jó gyakorlat bemutatása kompetencia bővítéshez
a gyógypedagógiában
Absztrakt/Abstract
Az elméletek és gyakorlatok együttes használata hatékony segítség a gyermekek fejlesztésében és a prevenciós munkában is. Célkitűzés, hogy a tanulmányban bemutatásra kerüljön egy olyan alkalmazott jó gyakorlat, amelynek feladata a gyermekek fejlesztése. A szemléletek befogadása egy új nézőpont kialakításával segít rugalmassá válni a fejlesztés és intervenciós lehetőségek területén. A hagyományok más szemszögből való alkalmazása, mint prevenciós és a korai intervenciós gyakorlat, segít a gyermekeknél és csökkentheti a nehézségeket.
The combined use of theories and practices is an effective aid in the development of children, and in the field of preventive work. The goal of this study is to present applied best practice which helps in the development of children. Embracing new approaches helps us become flexible in the field of development and intervention opportunities, by developing a new perspective. Applying traditional techniques from a different perspective, such as prevention and early intervention practices, helps children and can reduce difficulties.
Címszavak: jó gyakorlat, fejlesztő foglalkozás, magyar ölbeli játékok, japán manuál terápia
Keywords: best practice, development treatment, Traditional Hungarian children games, Japanese manual therapy
Bevezető
Az elmúlt évtizedekben előtérbe került a gyógypedagógus-képzés gyakorlatorientáltsága, nagy hangsúlyt fektetnek az elmélet mellett a gyakorlati képzésre. Kibővült fejlesztésorientált diagnosztikával és különböző gyógypedagógiai terápiák is megjelentek. Specializálódtak a szakterületek: a hallássérültek, látássérültek pedagógiája, logopédia, pszicho-pedagógia, szomato-pedagógia, tanulásban akadályozottak, illetve autizmus spektrum pedagógiája jelent meg a képzésben. A gyakorlati pedagógiai tevékenység területei a következők lettek: diagnózis (az állapot és teendők), fejlesztés (nevelés és a család segítése), terápia (az eltérő fejlődés csökkentése), rehabilitáció (érzékenyítés). Az oktatáson keresztül az elmélet elsajátítása mellett felkészíti a tanulókat szakmai kompetencia bővítése céljából az élethosszig tartó nyitottság megtartására is. (Máténé Homoki, 2011.)
Megfelelő nyitottság szükséges az új módszerek és ismeretek befogadására, de a tanulmány központi témájához is, mely népi hagyományokra épülő módszertan, azaz a magyar népi mondókák, ölbeli játékok és a gyermekek kezelésére használt keleti szemléletű manuál terápiák ötvözete. Így ezen elméletek és gyakorlatok együttes használata hatékony segítség a gyermekek fejlesztésében és a prevenciós munkában is.
Célkitűzés, hogy a tanulmányban bemutatásra kerüljön egy olyan alkalmazott jó gyakorlat, amelynek feladata a gyermekek fejlesztése. A szemléletek befogadása egy új nézőpont kialakításával segít rugalmassá válni a fejlesztés és intervenciós lehetőségek területén. A hagyományok más szemszögből való alkalmazása, mint prevenciós és a korai intervenciós gyakorlat segíthet a gyermekeknél csökkenteni a nehézségeket. Több kutatás bizonyította, hogy a hátrányok, megfelelő intervenciók segítségével kiküszöbölhetők, enyhíthetők (Ranchburg, 1998), (Bandura, 1986).
Az új nézőpontból való rátekintés kettős célt szolgál: először is tudatosodik, hogy a gyakorlati kompetencia mindenki számára elérhető formában már jelen van a hétköznapi életben, illetve, hogy kincs van a kezükben, azaz a csecsemő- és kisgyermekkori működési zavarok, fejlődési problémák, a későbbi viselkedészavarok csökkentésének és megszüntetésének gyakorlata a lábunk előtt hever.
A népi hagyományokon alapuló ölbeli játékok mögöttes elméleti tartalma feledésbe merülhetett az évszázadok során. A tudás, azaz a miértje felfedezésével közelebb kerülnénk a magyarság gyökereinek megismeréséhez és elismeréséhez. Hátráltató tényezője az új kutatások elindításának igényére, hogy a társadalom átalakulásával a hagyományos értékrendszerek megváltoztak a családok életében. A generációk együttélése egyre ritkább, az országhatárok elmosódásával a távolságok földrajzilag a gyakori találkozások lehetőségét is csökkentik.
A globalizációs tendencia sem kedvez a hagyományaink népszerűségének és további elterjedésének, mivel sokféle divatirányzat közül lehet ma már választani a gyermekneveléssel kapcsolatosan. A technika fejlődésével a hagyományos szokásokat, népi játékokat, mondókákat a szülők ritkán használják, a rengeteg elfoglaltság miatt pedig kevesebb idő jut a gyermekre. A felmérések alapján viszont egyre több a diagnosztizált autizmus, beszédzavar, allergiás megbetegedés, ami összefüggésben állhat, hogy a családokban elmarad az ölbeli játékok időszaka (Bálint, 2011).
Szerencsére azért még megtalálhatóak a szülők környezetében a népi hagyományok felhasználásával kidolgozott mozgalmak lehetősége is. A „Ringató” vagy „Kerekítő” szakemberei beindították foglalkozásaikat országos szinten is, amelyek nem hagyják, hogy a hagyományok teljesen feledésbe merüljenek. Az anyáról gyermekre átadott fejlesztő cselekvések, játékok hatása számottevő a kisgyermek fejlődésében. Ezek fenntartása és folyamatos kutatása fontos a jövő generációjának fejlődésében, fedezzük fel közösen a gyermekmondókák mögötti elméleti tartalmat, ismerjük fel az összefüggéseket, hogy tudatosan tudjuk felhasználni a gyermekeink fejlesztésére!
A jó gyakorlat módszerének bemutatása
A jó gyakorlat módszerének lényege, hogy a hagyományos magyar ölbeli játékokat a keleti energetikai fejlődés elméletével felhasználva lehessen alkalmazni. Meghatározott sorrendbe helyezve kioldja azokat a blokkokat, amelyek megakadályozzák a gyermeket a további fejlődésében. A játékok a fejlesztések során a keleti szemlélet elméleti információival lettek kiegészítve. A keleti manuál terápiás kezelések a gyermekek fejlődéselméleti és az energetikai fejlődés koncepcióját együtt alkalmazza. „Azaz a csecsemő energetikai fejlődése felelős és irányadó a motorikus központok közti információáramlásért, a reflexek integrációjáért, valamint egy gyermek mozgásának és személyiség- vagy viselkedésmintáinak kialakulásáért.” (Karin Kalbantner-Wernicke, 2006). Történetileg az alapja Kínából ered, a Hagyományos Kínai Orvoslás (HKO) alapelveinek felhasználásával. A Sárga Császár (i.e. 100-300) udvarában még kis felnőttekként kezelték a gyerekeket, de rájöttek, hogy energetikai szempontból mások. Az akupunktúrára érzékenyek, mivel gyorsabban reagálnak minden behatásra. A Song dinasztia (960–1279) idején jelent meg elsőként a gyerekgyógyászat. 1911. környékén a kínai orvoslást továbbfejlesztették a japánok, így jöttek létre a speciálisan gyermekeknek kifejlesztett shiatsu és shonishin kezelések. (Kalbantner–Wernicke, 2011). Az 1980-as években Karin német fizioterapeuta és Thomas Wernicke német gyermekorvos nyugati szemlélettel ötvözte a tradicionális keleti gyermek manuál terápiákat és integrálta Európába, amit ma saját képzéseikkel népszerűsítenek
A nyugati személetű gyermek fejlődési mérföldköveket és anatómiai ismereteiket a keleti szemléletű energetikai fejlődéssel, HKO meghatározásaival, egészítették ki. A keleti megfigyelési szempontokat ötvözve a nyugati diagnózissal, így lehetővé tette a még hatékonyabb fejlesztési lehetőséget. A modern fejlődésfiziológia és a meridiánok rendszere közötti kapcsolatot meghatározónak tartja a fejlődési szakasz irányításában, tehát, ha a kapcsolódások elmaradnak, akkor ezáltal zavar keletkezhet a gyermekek motorikus fejlődésében. A terápiás kezelések célkitűzései az energetikai fejlődés támogatása 0–12 éves korú gyermekeknél azon fejlődési szakaszban, ahol az energetikai deficit kialakult, a biológiai életkortól függetlenül. Fontos célja a gyermekek testérzékelésének javítása az érzékszervek stimulálásával, melyet szintén az energetika fejlődés határoz meg (Kalbantner–Wernicke, 2011).
A keleti manuál terápiák olyan módszerek, amellyel az egyensúly megteremtésére törekszenek, illetve nem betegséget gyógyít, hanem működési zavarokat kezel. Alapfogalmai közé tartozik a meridiánok és azok evolúciója. A meridiánok az energiacsatornák elnevezése, amelyek minden testrészt, érzékszervet, szervet, érzelmi és pszichikai elemet összekötnek. Szemléletében először van az energia, amihez igazodik a fiziológiai fejlődés. A „hat réteg modellje” (kínaiul: Liu Jing) egy hagymához hasonlítja az energetikai meridián rétegek egymásra épülését. Mindegyik egy-egy héjat képvisel, külső héj halad befelé a legbelsőbb héj felé, így minden réteg egy egységgé alakít egy lábon és egy karon futó meridiánt. A másik fontos ismérv a meridiánfejlődés fogalma, amely szerint születéskor már minden meridián a testben van, de csak évek alatt fejlődik ki. A születés pillanatában az ember energetikailag egy-két évig még arial (energia folyam) állapotban van, ezután következik keiraku (hat tengely), majd az öt átváltozási fázis, és csak ezután fejlődik ki teljesen a 12 pár meridián. Amennyiben a meridiánok fejlődésében elakadás történik később fiziológiai problémaként jelenik meg a testben. Az energetikai fejlődési folyamatban egymásra épülnek, azaz egyik alapja a következőnek. A biológiai kor halad, de ha a fejlődési mérföldkőnél kialakul egy diszharmonikus állapot, egy hiány, a következőben években deficitként jelentkezik. (Kalbantner–Wernicke, 2006).
A keleti manuál terápiás képzések elvégzése után baba-mama klubokban, csoportos foglalkozások lebonyolítása során tudatosításra került a szülőkben, hogy melyik mondókával, ölbeli játékkal milyen motorikus és energetikai fejlődést segíthetnek, ezáltal a szülők jobban odafigyeltek a rendszerességre. A csoportos foglalkozások mellett egyéni manuál terápiás kezelések során egyre több pozitív tapasztalat volt a jótékony hatásáról, bebizonyítva, hogy működőképes technika a gyerekek fejlesztésére és problémáik megoldására.
A Magyar Néprajzi Lexikonban a mondóka meghatározása így szerepel: „A gyermekek körében használatos, erősen ritmikus, dallamos hanglejtésű vagy sokszor énekelt versike” (Lajos, 1980). A magyar népi mondókák jellemzője, hogy rövid, egyszerű, kedveskedő, szórakoztatva, játékosan oktatja, neveli a kisgyermekeket. A mondókák szövegei a gyermekek korához és fejlettségéhez igazodnak. Céljuk a mozgás és értelmi fejlődés elősegítése mellett az érzelmi kapcsolatok elmélyítése. A mondókákat a kisgyerek simogatása, csiklandozása, kezének csipkedése vagy homlokának, orrának, fülének érintése kíséri. Feltűnő, hogy a keleti manuál terápiás kezelések és a magyar hagyományos ölbeli játékok nagy hasonlóságot mutatnak egymással. Például az ismert ujjkiszámoló és tenyércsiklandozó mondókák közben végzett játékok megegyeznek a japán manuál terápiában végzett egyik fontos szakasszal, amely a szájkörüli izmokra hat, tónusba hozza, így segítve a beszédfejlődést. Számos néprajz kutatások során lejegyzett mondókára, ölbeli játékokra lehet rátalálni, amellyel bővíteni lehet a mondókák számát. Ezáltal kinyílik egy kapu, amelyet a magyar népi hagyomány tud feltárni. A hatékonyságot növeli, hogy folyamatosan ki lehet egészíteni a magyar gyermekfolklór elemeivel, amelyek a néprajzi gyűjteményekben fellelhetőek.
Ha megfigyeljük a gyermekfolklór kutatástörténetét – elsőként Kiss Áron 1891-ben végzett országos néprajzi gyűjtést –, láthatjuk, hogy külön gyűjteményben található meg a gyermekjátékokról szóló jegyzete. Magyar Néprajzi Gyűjteményben közlik a fellelhető gyermekeknek szóló dajkarímeket, gyermek- és játékdalokat. Török Károly a gyermekek fejlődésének és korának megfelelő sorrendbe állította össze a Csongrád megyei gyűjteményét (Török, 1872). Majd A magyarság néprajza című nagy erejű összefoglaló mű Szellemi néprajz II. kötete három fejezetben tárgyalta a mai gyermekfolklórnak nevezett témakört: Viski Károly „Dramatikus gyermekjátékok” címmel az egykori kultuszok maradványaira helyezve a fő hangsúlyt. Szendrey Zsigmond „A gyermekkor költészete” című írásában pedig a gyermekjátékok szövegeit cél szerint osztályozta, utalva a történeti vonatkozásokra, illetve N. Bartha Károly Játék címen a játék eszközeiről és a játékokkal kapcsolatos költészetről ír. (Bátky és mtsai, 1943). A felszabadulás utáni időszakban Kodály Zoltán írt előszót Kerényi György „Gyermekjátékok” című gyűjtéséhez, melyben kiemelte a gyermekjáték-kutatás fontosságát. A 20. század második felében már csak néhány feldolgozás került előtérbe. Országos kutatás a gyermekfolklór gyűjtéséről a szakirodalom szerint utoljára az 1970-es történt. A 21. században egyelőre nem indult el a hagyományaink feltárása, pedig az új szakmai megfigyeléseket érdemes lenne tudományos vizsgálatokkal is alátámasztani és „rácsodálkozni” újra hagyományaink értékére. A gyermekfolklór monografikus feldolgozása, az ölbeli játékok elméleti háttér tartalma, fennmaradásának tudományos vizsgálata a jövő generációjának feladatai közé tartozik.
A manuál terápiás kezelések során egyre nagyobb volt az igény a gyermekek részéről a közös játékra, amelyet először jutalomként került beépítésre a kezelés után. A mondókákra és ölbeli játékokra volt nagyobb igényük, így amikor elkezdődtek a kezelések a gyerekek kérésére a sorrend felcserélődött. Már nem a kezelésekhez kellett énekeket keresni, hanem a néprajzi kutatásokban fellelhető mondókákhoz az elméleti tartalom került. Ezeket a tapasztalatokat figyelembe véve a kizárólagos japán manuál terápia helyett a hagyományos magyar ölbeli játékokra épülő foglalkozás lett felhasználva, melynek összeállításában tudatosan alkalmazásra kerültek a keleti módszer ismeretei. Az elsajátított keleti elméleti tartalom és gyakorlat összeért a hagyományos népi ölbeli játékokkal. Megszületett a jó gyakorlat módszere, mely a hagyományos népi játékok, mondókák és énekek alkalmazását ötvözi a keleti gyermek manuál terápia elméletével és technikáival.
A továbbiakban a hagyományos magyar játékokat használva a kezelések helyett játékos, fejlesztő foglalkozásokká váltak a találkozások. Elindult a gyermekek csoportos és egyéni fejlesztése a kialakított módszerrel. A célkitűzés először a gyermekek közérzetének javítása, ellazítása és a baba-mama kapcsolat elmélyítése volt. Célzottan kezelésre kerültek azok a meridiánok, amelyek a baba aktuális fejlődését támogatták. A foglalkozásokat később mozgásfejlődési rendellenességgel, aszimmetrikus testtartási problémával, figyelemhiányos, koncentrációs nehézséggel, szem-kéz koordinációs, izomtónus eltéréssel, alvás zavarral küzdő gyermekek vették igénybe.
Hetente egyszer egy órás volt a foglalkozás és maximum 4—5 alkalom volt egy turnusban. A módszer egyik eleme az érintés, amelynek fontos szerepe van az emberi fejlődésben. A bőr a legnagyobb emberi érzékszerv, testmagasságtól függően térfogata 1,6 m2, súlya 3,5 kg-ot is elérheti. Feladata is összetett, védelmi szerepe van a mechanikai és a fényhatásokkal, a kórokozókkal szemben. Hőszabályozásban a folyadék és ionháztartás kiegyensúlyozását segíti, megvédi az embert a kiszáradástól, a testhőmérsékletet egyensúlyban tartja, a D-vitamin előállításában vesz részt. Inger közvetítő szerepe van, mert idegi struktúrákat hordoz, így nonverbális kommunikációs szerv (Dr. Abrahams, 2006). A bőr a tapintás érzékszerve, a taktilis rendszer egy beszéd előtti emlékező képesség. Kialakulása a méhben kezdődik, a magzatvízben 6 hónapig magát érinti. Emberi érintéstől függőek vagyunk minimum 17 érintésre van szükségünk egy nap, hogy egészségesek maradjunk. Funkciója van az érzelmi és kognitív szinten is, információt vesz fel a környezetéből. Testileg határoltan tapasztaljuk meg önmagunkat, objektív tapintással megalapozzuk a különállást a külvilágtól. (Soesmann, 2011). Zavarainak két csoportja van, az egyik, akik az érintést kevésbé érzékelik, ők csecsemőkorban még nem tűnnek fel, csak az óvodás korban. A másik zavar a taktilisan túlérzékenyek csoportja, ezek a csecsemők nagyon sírósak, ami kibillentheti az anya-gyermek kapcsolatot is. Japánban az iskolaérettségi vizsgálat egyik része ellenőrizni elég érett-e a bőr, amíg nem érzékeli jól saját magát addig nem tud megtanulni írni sem. (Kalbantner–Wernicke, 2011).
A kidolgozott fejlesztő foglalkozásokon a gyermekek a hangulata megváltozott. Már nem egy kötelező kezelésként élték meg, hanem egy várva várt találkozó lett. A szülők gyakran beszámoltak arról, hogy gyermekük „Mikor érünk már oda?” mondata őket is megnyugtatta, a foglalkozásokra örömmel jártak, vidáman és mosolyogva érkeztek és távoztak. Az élmények mellett a fejlesztés eredményei is fontos szempontok voltak a szülőknek, a gyermekeknek szimmetrikus testtartása lett, megfelelő lett az alvásuk és emésztésük, a mozgásszervi fejlődés látványosan elindult, koncentráltan tudtak figyelni az iskolában. A stabilitást és a bizalmat növelte a terápiás kapcsolatokban, hogy a foglalkozások száma betervezhető volt számukra, mivel az eredmények rövid időn belül láthatóak voltak. A fókusz nem a deficitre került, hanem a kiegyensúlyozottság elérésére. A hatékonyság minden szinten elégedettséget eredményezett, a szülőknél és gyermekeiknél is.
Nagy igazság van a népi mondásban, hogy „egy fecske nem csinál nyarat”. Bár a szülők szívesen megosztják egymással a gyermekekkel kapcsolatos információkat, de az tény, hogy az egészség természetes állapot. Sokszor kívülálló családtagok, szakemberek jeleztek vissza számukra, hogy milyen változások történtek a gyermekkel. Vagy viccesen az apuka megjegyezte a beszédfejlődés elmaradás problémájával kezelt gyermekére, abból vette észre, hogy beszél a gyermeke, nincs már csend. A problémák megoldódása még nem jelent egyet azzal, hogy a használt módszer magától elterjed a családok között.
Összegzés
A jó gyakorlat bemutatásával legfőbb személyes szakmai célkitűzés az, hogy népszerűvé váljon a szakemberek között, illetve a már megszerzett tapasztalatokat átadni az érdeklődőknek. Az információ elterjedésére pedig egy közvetítő közeg kell, hogy minden érdeklődő számára elérhető legyen. Egy közösség kialakításához nyitott szakemberek kellenek, akik kíváncsiak, hogy kipróbálják és szaktudásuk ismereteivel együtt felhasználják a bemutatott fejlesztés elméletét és technikáit. Szabadságot ad az, hogy lehetősége van bárkinek továbbfejleszteni és kiegészíteni a már „kész” foglalkozások elemeit, elég hozzá egy néprajzi lexikon.
A magyar népi hagyományaink tudatos felhasználása a gyermekek fejlesztésében egy olyan lehetőség meglépése minden szakember számára, ami túlmutat a gyakorlati kompetencia bővítésénél is. A bemutatott jó gyakorlat megismerése a gyógypedagógia képzésben összeköti a múltat a jelennel, a szakembert a lehetőséggel, a gyermeket az egészséggel.
Irodalomjegyzék
A. Bandura (1986). Social foundations of thought and action: A social cognitive theory. Prentice-Hall
A. Soesman (2006). A tizenkét érzék
Bálint I. szerk. (2011). A koragyermekkori fejlődés természete: fejlődési lépések és kihívások, In Biztos kezdet II. kötet
Bátky Zs., Gőnyey S., Györffy I., Kodály Z., Visky K. (1943) A magyarság néprajza Szellemi néprajz II. kötet Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest
K. Kalbantner-Wernicke (2006). Meridiánevolúció-revolúció? Shiatsu Journal 14.évfolyam, 47. szám
K. Kalbantner-Wernicke (2011). Baby-Shiatsu – Glücksgriffe für Winzlinge
Lajos Á. (1980). Mondóka. In Ortutay Gy. (szerk.) Magyar Néprajzi Lexikon III. (pp. 641-642). Akadémiai Kiadó, Budapest
Máténé Homoki T. (2011). Gyógypedagógia gyakorlatok kézikönyve
Prof. Dr. P. Abrahams (2006). Az emberi test kézikönyve
Ranschburg J. (1998). Az érzelem és a jellem lélektanából. Fejlődéslélektani tanulmányok. Okker Kiadó
Török K. (1872). Csongrádmegyei gyűjtés In Magyar Néprajzi Gyűjtemény In Török K. (szerk.) Magyar népköltési gyűjtemény II. Atheneum, Pest
(Minden jog fenntartva! © Fejlesztő Pedagógia Online / Juhász Erika, szociálpedagógus – E-mail: fejlesztopedagogia@starkiss.hu)
